Növekszik a magyar légtér forgalma
2010. augusztus 5, csütörtök
A gazdasági válság utáni élénkülés az európai légi közlekedésben is tapasztalható, így a hazai légtér forgalma is nő. A Ferihegyi repülőtér gépforgalmában viszont még nem tapasztalható kedvező változás.
Megszűnőben a válság a légi közlekedésben, ugyanis Európa-szerte mind több gép közlekedik napi szinten, és elsősorban az átrepülések révén egyre nagyobb forgalmat bonyolít a HungaroControl (HC) Zrt.
Bakos József a HC légiforgalmi igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, először fordult elő, hogy a légiforgalmi szolgálat háromezernél több gépet irányított egy nap alatt. Az elmúlt héten vasárnap a HC szolgálatai 3255 repülőgépet irányítottak, ide tartozik az átrepülő, a Ferihegyre érkező, illetve az innét induló és a kisgépes forgalom. Az eddigi csúcs 2944 repülőgép volt. Bakos József hozzátette, augusztus 1-jén 2230-ról 2439-re emelkedett a hazánk légterében áthaladó gépek száma, ami 9,3 százalékos növekedésnek felel meg. A légi forgalom nagysága mindig tükre a gazdasági helyzetnek, a nyugat- európai turizmus élénkülése pedig azt mutatja, hogy gyarapodott az elkölthető jövedelem. Ugyanakkor nemcsak a turistaszezonban figyelhető meg a változás, az idén az Eurocontrol április kivételével minden hónapban nagyobb forgalmat regisztrált mint 2009-ben. Sőt az európai forgalom már a krízis előtti évet is meghaladja, 2,5 százalékos átlagos növekedés figyelhető meg a szektorban.
A HC ebből jelentősen kiveszi a részét, ugyanis a légi forgalom nagyságát tekintve hazánk az európai országok között a 12. helyen van. Bakos József szerint ez nemcsak a rövidebb repülési útvonalakat jelentő kedvező földrajzi helyzetnek köszönhető. Nálunk alacsonyabbak az átrepülési díjak, mint a tőlünk délebbre fekvő országokban, és a technológia is fejlettebb, amivel kizárhatók a késések. Az utolsó ugrásszerű fellendülés 2004-ben, az európai uniós csatlakozáskor, illetve a fapados légitársaságok megjelenésekor volt, akkor 2003-hoz képest 25 százalékos volt a növekedés Ferihegyen.
Most azonban még nem érezhető kedvező változás a repülőtér 2006 ősze óta folyamatosan csökkenő forgalmán. Mert amíg még a 2006-os nyári menetrendi idényben is havonta 12 ezer felett volt a gépmozgás Ferihegyen, addig 2007-ben már 2,5 százalékos volt a visszaesés. Ehhez képest 2008-ban a gazdasági válság kezdetének évében .5,5 százalékkal kevesebb repülőgép közlekedett, 2009-ben pedig további 7, 5 százalékos volt a visszaesés. A légi irányítók szerint a Ferihegyi repülőtér forgalmában 2010-ben sem lehet javulásra számítani, ugyanis az idén eddig egyik hónapban sem érte el a gépforgalom a tavalyi szintet.
Putsay Gábor (Magyar Hírlap, 2010. augusztus 5., csütörtök, 9. oldal)

