Rövid szöveges üzenetek a légiforgalmi irányításban

Új kommunikációs csatorna, a CPDLC (Controller Pilot Data Link Communication) biztosítja a digitális összeköttetést a légiforgalmi irányítók és a pilóták között a magyar légtérben.

A HungaroControl egyik nagyszabású műszaki-technológiai fejlesztési projektje a hazai világszínvonalú légiforgalmi irányító rendszert, a MATIAS-t (Magyar Automated and Integrated Air Traffic Control System) bővítette az új funkcióval. A CPDLC funkció 2015 november végén, közel fél éves tesztidőszak után, az európai integrációs követelményeket mintegy három évvel megelőzve kezdte meg az éles működést.

A CPDLC a jelenlegi élőszavas párbeszéd mellett olvasható üzenetek formájában történő adatcserét is alkalmaz a pilóták és a légiforgalmi irányítók között.

A csúcstechnológiás program célja a növekvő légi forgalom miatt egyre telítettebb rádiófrekvenciák használatának optimalizálásával a repülésbiztonság javítása és a magyar légi navigáció kapacitásának növelése.” – mondta Kis Barnabás, a HungaroControl Technológiai Igazgatója az új szolgáltatás bevezetésével kapcsolatban.

A CPDLC alkalmazásával a rutinfeladatok gyorsan elvégezhetővé válnak, illetve a rádiófrekvenciák terhelésének felszabadításával csökkenhet a légiforgalmi irányításban használt hangcsatornák zsúfoltsága. Az adatalapú kommunikáció használatával kizárhatók az esetleges interferenciák okozta félreértések és a fáradtságból adódó hibák is, így tovább javul a repülésbiztonság.

A CPDLC bevezetésével a verbális párbeszéd mellett egyrészt rövidebb idő alatt létrejöhet az információcsere, másrészt az irányítók az eddigiektől eltérően egy adott pillanatban párhuzamosan több pilótával is képesek lesznek kommunikálni, ami jelentős mértékben növelheti a légiforgalmi irányítás kapacitását a magyar légtérben.

A napokban élesben is működésbe lépett rendszer ütemezése nem véletlen, ezzel biztosítanak a rendszerfejlesztők lehetőséget arra, hogy a 2016-os intenzív nyári forgalom beindulása előtt már készségszinten be lehessen gyakorolni a szolgáltatást.

A HungaroControl fejlesztése az Európai Unió által a Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) keretén belül támogatott MATIAS Build 10.1 projekt részeként valósult meg. 

A magyar légiforgalmi irányítók tapasztalatai egész Európában hozzájárulhatnak a szolgáltatás biztonságos bevezetéséhez és erősíthetik azt a kedvező képet, amely a kötelezően előírt uniós határidők előtt bevezetett szolgáltatások és módszerek alapján kialakult a magyar léginavigációs szolgálatról.