Elismerés a HungaroControl technológiai igazgatójának

Kis Barnabás, a HungaroControl technológiai igazgatója az Év Mérnöke Aranygyűrű Díj kitüntetésben részesült a CPDLC fejlesztéséért és bevezetéséért

Szinte minden évben elérkezik egy olyan újítás vagy nagyobb mérföldkő a HungaroControl életében, amely – legalábbis szakmai berkekben - egészen biztosan figyelmet kelt itt, Európában. 2015-ben ez az élesben is bevezetett CPDLC rendszer volt, amelyet tavaly novemberben, az európai integrációs követelményeket mintegy három évvel megelőzve vezetett be a léginavigációs szolgálat. Az elmúlt 10-15 év folyamatos innovatív fejlesztési tevékenységének elismerése az is, hogy a jövőben a tervek szerint egyre nagyobb szerepet vállalhat a HungaroControl az egységes európai égbolt kutatás-fejlesztési programjában, a SESAR-ban. Ezzel a magyar mérnökök nemzetközi elismertségét és presztízsét is tovább tudja öregbíteni a cég

Azt kell mondjam, hogy ez a díj rajtam keresztül a HungaroControl mintegy százfős mérnök gárdájának tevékenységét, munkáját is elismeri. Hiszen nyilvánvalóan, azon túl, hogy stratégiai és vezetői szinten is meghatározzuk a kiemelkedő munkavégzéshez szükséges körülményeket és feltételeket, mérnökeink a napi munkában, a konkrét tervezésben, kivitelezésben nagyon nagy szerepet vállalnak. Az én szerepem az, hogy a fő irányvonalakat meghatározzam, figyelembe véve az európai trendeket, technológiákat.” – mondta el a díjról Kis Barnabás.

A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) megalakulásának 25. évfordulója alkalmával, 2014-ben alapította meg az Év Mérnöke Aranygyűrű Díj kitüntetést. A kitüntetést 2015-től azok a mérnökök kaphatják meg, akik életpályájuk során hazai és nemzetközi tekintetben is maradandó mérnöki alkotással, alkotásokkal kivívták a szakma elismerését, valamint akik az adott évben kimagasló mérnöki létesítmény megalkotásában vettek részt. A Magyar Mérnöki Kamara logójával díszített aranygyűrű kitüntetettjeinek kiválasztásáról ötfős kuratórium dönt, amelynek elnöke az MMK mindenkori elnöke. 2015-ben a HungaroControl Zrt. Technológiai Igazgatója, Kis Barnabás vehette át ezt a díjat Barsiné Pataky Etelkától, a Magyar Mérnöki Kamara elnökétől a CPDLC fejlesztéséért, illetve bevezetéséért.