FAB CE: fontos eredmények születtek az elmúlt évben

A 2014 júniusától 2015 júniusáig tartó időszakban, a FAB CE Vezérigazgatói Bizottság (CEO Committee, CEOC) magyar elnökségi éve alatt a FAB CE tagszervezetei aláírták a funkcionális légtérblokk program végrehajtására létrejött nemzetközi vállalat megalapításáról szóló dokumentumot, továbbá elmélyítették a funkcionális légtérblokkok határain átívelő (InterFAB) együttműködéseket. Elindult a FAB CE program régóta tervezett reformja, elkezdte munkáját a FAB CE új programmenedzsere, aki egyben a közös cég ügyvezetői feladatait is ellátja, továbbá sikerült véglegesíteni a FAB CE működését 2015 és 2019 között meghatározó RP 2 teljesítménytervet is.

Az egyik meghatározó mérföldkő az elmúlt évben a FAB CE működése szempontjából a régiós együttműködések hatékony megvalósítását szolgáló közös nemzetközi vállalat, a FAB CE Aviation Services Ltd. megalapítása volt. Az erről szóló dokumentumot – többéves előkészületet követően – 2014 októberében írták alá a FAB CE uniós tagországainak képviselői. A közös beszerzésre létrehozott cég a Közép-Európai Funkcionális Légtérblokk program előrehaladását, így az Európai Unió Egységes Európai Égbolt (Single European Sky), SES II program végrehajtásának támogatását tűzte ki céljául. Az együttműködés jelenleg a projektek közös menedzselésére irányul, de később akár a régió működésében fellelhető indokolatlan átfedések és redundáns berendezések számának csökkentését és ezáltal jelentős megtakarításokat is elérhetővé tehet a nagyobb működési területen.

A magyar elnökségi év alatt, 2014 őszén az osztrák és a magyar ANSP-k kezdeményezésére elindult a FAB CE projektek és feladatok felülvizsgálata és átszervezése is. A léginavigációs szolgáltatók ezentúl kizárólag olyan közös feladatokra, projektekre kívánnak fókuszálni, amelyekkel eredményesebben és rövidebb időn belül teljesíthetők az Európai Bizottság által támasztott elvárások.

A SES II programban foglalt légiközlekedési fejlesztéseket támogatta a FAB CE és a BLUE MED FAB (Ciprus, Görögország, Málta és Olaszország) tagállamai között a magyar elnökségi időszak alatt aláírt InterFab megállapodás is. A kooperáció az eddiginél biztonságosabb, költséghatékonyabb, teljesítmény-centrikusabb és fenntartható légiforgalmi irányítás megvalósítását és a jövőben több hasonló együttműködés kialakítását tűzte ki céljául. Ennek megfelelően, ugyanerre a mintára, elindult a DANUBE FAB-bal (Bulgária és Románia) közös megállapodás előkészítése is. Az InterFab megállapodások bővítését támogatta az Amsterdamban 2014 novemberében megrendezett, első InterFab coordination workshop is, ahol a kilenc európai funkcionális légtérblokk képviselőinek fő témája a FAB-ok létrehozásával kapcsolatos tapasztalatok megosztása és a Free Route koncepció tervezett, európai szintű bevezetése voltak. A HungaroControl kezdeményezésére és koordinálásával a FAB CE tagjai az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközök (Connecting Europe Facility, CEF) pályázatára 2015 februárjában benyújtottak egy közös technológiai tanulmányt a Free Route koncepció FAB CE szintű megvalósítására.

A FAB CE CEOC magyar elnöksége keretében jelentős előrelépések történtek a szociális párbeszéd újraélesztése terén is. Ebben az időszakban a szociális partnerek két fórumot is rendeztek, amelyek között szintén intenzív egyeztetés és termékeny vita folyt. Ezek alapján elnyerte közel végleges formáját a léginavigációs szolgáltatók és a szakszervezetek közötti szociális párbeszéd alapját képező Social Dialogue Charter dokumentum is, amely hozzájárul a FAB CE szintű válságkezelési folyamatok kezeléséhez és a Safety Measurement (biztonságosság mérése) témakör fejlesztéséhez.

A FAB CE Vezérigazgatói Bizottság soros elnökségi tisztségét 2014 júniusától egy évig a HungaroControl vezérigazgatója, Szepessy Kornél látta el, aki a horvát léginavigációs szolgálat vezetőjétől, Dragan Bilac-tól vette át a feladatokat. A 2011 májusában aláírt FAB CE léginavigációs szolgáltatók együttműködési megállapodásának értelmében a FAB CE CEOC élén 2016. júniusáig Franc Željko Županič, a Slovenia Control vezérigazgatója áll majd. Az EU által előírt SES jogszabályok végrehajtását szolgáló közös döntéseket állami szinten koordináló FAB CE Tanács (FAB CE Council) 2015. év végéig magyar elnökléssel működik tovább.