HungaroControl-os kitüntetettek idén is a Polgári Repülés Világnapján

2016. december 7-én, a Polgári Repülés Világnapjának tiszteletére szakmai fogadás keretében kitüntetéseket adtak át a magyar polgári repülésben kiemelkedő életműveket és egyéb teljesítményeket nyújtó repülési szakembereknek.

1944. december 7-én írták alá a nemzetközi polgári repülésről szóló egyezményt, rá ötven évre értelemszerűen ezt a napot választották a polgári repülés ünnepének. Magyarországon hagyományosan e napon adják át a Magyar Polgári Repülésért Érdemérmeket. 

Az idei Magyar Polgári Repülésért Érdemérem kitüntetettjei között szerepel Gáti Zoltán, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Vállalatfejlesztési és Külkapcsolati Igazgatóság tanácsadója, európai ATM szakmai kapcsolattartó.

Gáti Zoltán több évtizedes szakmai tapasztalatával és kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerével meghatározó szerepet játszik a HungaroControl Zrt. szakdiplomáciai tevékenységének fejlesztésében, különös tekintettel a skandináv és nyugat-balkáni relációkra. Követendő példát mutat a regionális összefogások megvalósítására, olyan határokon átívelő együttműködések fontosságára hívja fel a figyelmet, melyek az európai légközlekedési szektor fejlődéséhez járulnak hozzá.

Kitüntetettek a Polgári Repülés Világnapján
A képen balról jobbra: ifj. Rohács Dániel (Rohács József külföldön volt, ezért a fia vette át), Pekk Antal, Mudra István, Gáti Zoltán, Petrik Emese, Kovács Ferenc, dr. Mosóczi László, Bajkó Erika (a Magyar Polgári Repülésért Érdemérem Kuratórium ügyvivője). Fotó: Kapusi Zoltán

A Magyar Polgári Repülésért Junior díját idén a HungaroControl fiatal munkatársa, Petrik Emese, szervezetfejlesztő kapta. 

Petrik Emese 2013-tól dolgozik a HungaroControl Zrt. munkavállalójaként. Sokrétű feladatokat lát el a légiforgalmi irányító kiválasztás és a humán faktorhoz kapcsolódó új rendszerek működtetése és fejlesztése érdekében. Úttörő szerepet vállalt a HungaroControl Zrt. kompetencia rendszerének kialakítására és bevezetésére létrehozott projektben és az azt követő utómunkálatokban. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a légiforgalmi irányító hallgatók kiválasztási rendszerének kompetencia alapokra helyezése során. Nevéhez fűződik, hogy Európában másodikként, 2014. november 1-jén hivatalosan kezdetét vette egy átfogó, sokrétű módszertani elemet használó krízisintervenciós rendszer.