Paradigmaváltás előtt a légiközlekedés európai szabályozása

A SES nyilatkozat aláírói

Az Egységes Európai Égbolt (Single European Sky – SES) teljes körű végrehajtásáról szóló nyilatkozatot írtak alá 2019. szeptember 11-én, Brüsszelben Európa vezető légiközlekedési szövetségei. Az aláírók egy olyan egységes léginavigációs hálózat létrehozását sürgetik, amely az új technológiák alkalmazásával maradéktalanul megfelel a forgalmi kihívásoknak, a lehető legmagasabb fokon garantálja a repülésbiztonságot, általa csökkenthető a repülések okozta környezeti terhelés, továbbá mérsékelhetők a kiberbiztonsági kockázatok.

Az Egységes Európai Égbolt jövője című tanácskozáson 21 légiközlekedési platform írta alá azt a nyilatkozatot, amely szerint a SES-elképzelések csakis az összes érdekelt fél – az európai tagállamok és intézmények – összefogásával, mindenre kiterjedő összehangolt munkájával valósítható meg. Ennek fényében arra kérik az érintetteket, mielőbb vizsgálják meg az Egységes Európai Égbolt megvalósításához szükséges lépéseket, valamint egyszerűsítsék a jelenlegi szabályozási és intézményi keretet, hiszen a légiforgalmi hálózat csakis ezáltal tehető alkalmassá a jövő kihívásainak kezelésére.

A nyilatkozat aláírói közös közleményükben felhívják a figyelmet arra, hogy a globális utasforgalom 2037-re várhatóan megduplázódik. A növekvő kapacitásigény biztosítása, illetve a környezeti hatások mérséklése pedig komoly feladatot jelent az európai légiforgalmi iparág és a tagállamok kormányai számára. Ez a változás megköveteli az új technológiák és munkamódszerek bevezetését, a nemzeti szabályozások harmonizációját, valamint az új igényeket kiszolgáló infrastruktúra létrehozását.

Szepessy Kornél SE nyilatkozat aláírás

A nyilatkozatot a tizenhárom közép-kelet-európai ország – köztük Magyarország – léginavigációs szolgáltatóit tömörítő Gate One szakmai szövetség nevében Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója, a platform soros elnöke írta alá. Az esemény fontosságát hangsúlyozva elmondta: „a nyilatkozat mérföldkő az egész iparág számára, hiszen évtizedekre meghatározza annak jövőjét. De ugyanilyen fontos a Gate One platform tagjainak, mivel e 13 ország az európai légiforgalom közel 35 százalékát kezeli”.

„A légiközlekedés európai szabályozása paradigmaváltás előtt áll, az Európai Bizottság várhatóan a következő egy évben definiálja újra az Egységes Európai Égbolt szabályait. Komoly feladatok állnak a döntéshozók előtt: létre kell hozni egy fenntartható európai légiközlekedési ökoszisztémát, és választ kell adni a jelenlegi kapacitáskrízisre” – részletezte a HungaroControl vezérigazgatója.

„Számítunk arra, hogy az Európai Bizottság a részletszabályok kidolgozásakor is nyitott lesz a szakmai párbeszédre, és figyelembe veszi a léginavigációs szolgáltatók tapasztalatait, érdekeit. Továbbá bízunk abban, hogy tisztában vannak a közép-európai régió megkerülhetetlen szerepével az európai légiforgalomban, és ez visszaköszön a későbbi döntésekben is” – mondta Szepessy Kornél. Hozzátette: „a HungaroControl Zrt. a magyar kormány támogatásával a jövőben is azon dolgozik, hogy a régió és Magyarország érdekei minél hatékonyabban érvényre jussanak az európai döntéshozatalban”.