Biztonságirányítási fórumot rendezett a HungaroControl és a MAVIR

Közösen szervezett fórumot biztonságirányítási szakembereknek a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. és a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 2015. november 12-én a MAVIR székházában. 

A HungaroControl által három éve életre hívott biztonságtechnikai fórumnak idén társrendezője volt a MAVIR. A magyar légiforgalmi szolgáltató és az átviteli rendszerirányító közös célja, hogy az egyes iparágak keretein túllépve teret biztosítson a hazai nagyvállalatok biztonságirányítási vezetőinek és szakembereinek a tapasztalatcserére, a fejlesztések megismerésére.

A Safety Management Fórum elnevezésű interaktív eseményen hetven szakember vett részt, elsősorban olyan cégek képviseletében, ahol kiemelten fontos a főfolyamatok biztonsága.

A rendezvény idén is sikeres és hasznos volt, ezért mind a HungaroControl, mind a MAVIR úgy gondolja, hogy a szakmai fórum a jövőben is folytatást kíván.