Karácsonyi díszítés: Csak a házat díszítsük, az eget ne!

Budapest, 2019. december 20. – Az előző évhez képest ugyan csökkent a lézeres zavarások száma hazánkban, de a karácsonyi időszak a pilótáknak kellemetlen meglepetéseket okozhat a korábbi évek tapasztalatai szerint. Sokan nem is gondolnák, hogy a házak lézerfénnyel való megvilágításának komoly repülésbiztonsági kockázatai lehetnek: egy rosszul elhelyezett lézereszköz fénye akár tíz kilométerről is elvakíthatja a pilótákat, ami közvetetten több száz utas életét veszélyezteti.

Továbbra is gyakoriak a lézeres zavarások Budapest légterében, mindez a karácsony közeledtével csak fokozódhat. A tavalyi közel 100 bejelentett esethez képest idén valamelyest kevesebb, 65 alkalommal jelezte a fel- vagy leszálló repülőgépek személyzete, hogy a földről lézerrel zavarták meg őket. A bejelentések a repülésbiztonságért felelős HungaroControl Zrt. légiforgalmi irányítóihoz érkeznek be, akik minden esetben jelentik azokat az illetékes hatóságoknak, hiszen a pilóták megzavarása a légi közlekedés veszélyeztetésének minősül és akár három év szabadságvesztéssel is sújtható.

A kiskereskedelmi forgalomban kapható karácsonyi lézerfények is akár több kilométerről elvakíthatják a pilótákat. Szabad szemmel úgy tűnhet, hogy az ég felé irányított lézerek által kibocsájtott fénynyaláb pár méteren belül megszűnik, de ez a valóságban nem így van. Szimulációs kísérletek igazolták, hogy már a legkisebb lézerfény is befolyásolhatja a pilóták érzékelését, rosszabb esetben a látásukat tartósan károsítja. Az erős fény a látásra akár hosszú percekig hatással lehet, így a lézeres zavarás nem csak a gép személyzetének figyelmét terelheti el, de közvetetten a járatok utasaira is veszélyt jelenthet. Budapesten volt már arra is példa, hogy landoláskor a lézerfénnyel elvakított kapitánytól a másodpilótának kellett átvennie a repülő irányítását. Idén tavasszal pedig a békéscsabai repülőtér közelében egy tanulópilótát vakítottak el 5-6 kilométeres távolságból egy zöld fényt kibocsátó lézeres irányzékkal. Az erős fényhatás miatt a tanulópilóta elveszítette éleslátását, nem tudta leolvasni a repülőgép műszereinek adatait, így helyette az oktató landolt a géppel. A lézerezőt közvetlenül az eset után elfogták.

A HungaroControl felhívásainak is köszönhetően az elmúlt évben ugyan csökkent a lézeres zavarások száma, azonban a karácsonyi időszakban gyakoribbá válnak az ilyen esetek. A társaság éppen ezért arra kéri a lézerfény-rendszerek használóit, azokat minden esetben úgy helyezzék el, hogy kizárólag a házak falát világítsák meg velük.