Mérsékelten csökkent a Magyarország felett átrepülő forgalom az első félévben

A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, ami 1,8 százalékkal marad el az előző év azonos időszakában mért értéktől. Az eddigi legforgalmasabb hónap június volt, amikor 97 232 légi jármű repült el az ország felett.
A nemzetközi légi közlekedést érintő geopolitikai kihívások eredményeképp mérséklődött a magyar légtér forgalma 2026 első felében. A HungaroControl légiforgalmi irányítói június végéig több mint 452 ezer átrepülő gép biztonságos közlekedését segítették, miközben kiemelkedő repülésbiztonsági mutatók mellett, gyakorlatilag késésmentesen szolgálták ki a légitársaságokat.
Az átrepülő forgalom csökkenése elsősorban a nemzetközi légi közlekedést érintő geopolitikai eseményekkel magyarázható. A Közel-Keleten kialakult konfliktus, illetve az egyes légterek időszakos korlátozása, valamint a légitársaságok útvonal-optimalizálási döntései az Európa és a közel-keleti régió közötti légiforgalom egy részének átrendeződéséhez vezetett.
Ez visszatükröződik a hazai átrepülő forgalom mértékének alakulásában is, mert február végéig a várakozásokkal összhangban nőtt a kezelt járatok száma, majd a közel-keleti konfliktus kirobbanása után csaknem 5,3 százalékkal csökkent minden hónapban a korábbi évi forgalomhoz képest. A márciustól júniusig 320 ezer gépet kezelt a HungaroControl, míg tavalyi év ugyanazon időszakában 338 ezret. A koszovói magas légtérben szintén éreztették a hatásukat a közel-keleti események, azonban a fentiekkel ellentétben, itt nőtt a kezelt járatok száma, mert 9 százalékkal több gépmozgást regisztráltunk az első félévben, mint a tavalyi év azonos időszakában.
2026 első hat hónapjában a nemzetközi légi közlekedésnek ismét olyan kihívásokkal kellett szembenéznie, amelyekre egyetlen iparági szereplőnek sincs közvetlen ráhatása. A Közel-Keleten kialakult helyzet következtében egyes forgalmi áramlatok átrendeződtek, ami a magyar légtérben is éreztette hatását: június végéig több mint 8 ezer átrepülő géppel kezeltünk kevesebbet, mint 2025-ben. Ez a volumen 7 százalékkal kisebb az idei várakozásainkhoz képest. Március és június között tíz százalékkal mérséklődött a forgalom, és a második félév kilátásai erősen függenek a békefolyamat alakulásától.
„Mindezek ellenére továbbra is erős forgalmat menedzselünk, és sikerült fenntartanunk az elmúlt évben elért működési stabilitást és alacsony késési mutatókat. A 2025-ben bevezetett rendszerszintű változtatások, mint a légtérszektorizáció átalakítása, állandó meteorológiai szolgálat beültetése a munkaterembe, valamint az érdekvédelmi képviseletekkel aláírt ötéves megállapodás, vagy a felgyorsított légiforgalmiirányító-képzés, stabil működési alapokat biztosít a késésmentes, biztonságos légiforgalomhoz hazánk felett. Külön büszke vagyok arra, hogy kollégáink a változó környezetben is a megszokott magas szakmai színvonalon végezték munkájukat, így felkészülten várhatjuk az előttünk álló nyári csúcsidőszakot. Elért eredményeinket – több légitársaság mellett – Magda Kopczynska az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóság Főigazgatója külön is méltatta” – mondta Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója.
A mérsékeltebb forgalom ellenére Magyarország továbbra is az európai légi közlekedési hálózat egyik meghatározó tranzitútvonala maradt. A működési teljesítmény szempontjából különösen kedvező eredmény, hogy a HungaroControlnak tulajdonítható késések volumene az első félévben az Eurocontrol adatai szerint – a tavalyi jelentős késéscsökkentéshez viszonyítva is – harmadára csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest, és ez az európai uniós szinten is rendkívül alacsony késés is a HungaroControltól független időjárási okokra vezethető vissza.
A magyar léginavigációs szolgáltató szakemberei június végéig 3,7 százalékkal több Budapestre érkező és induló járatot kezeltek, mint tavaly. A fővárosi légikikötő forgalmát jelentősen növelte az UEFA Bajnokok Ligája-döntője is: a legforgalmasabb napon 759 le- és felszálló légi jármű fordult meg a budapesti repülőtéren, ezzel megdőlt a korábbi abszolút napi csúcs. Repüléstájékoztató kollégáink 28 830 kisgépes mozgást kezeltek az első félévben. Ez a volumen szinte megegyezik a tavalyi év azonos időszakában mért értékekkel.
A HungaroControl a következő hónapokban is kiemelt figyelmet fordít a nyári csúcsforgalom biztonságos kezelésére; folyamatosan elemezzük a piaci változásokat, és kapacitásainkat a mindenkori tényleges kereslet alakulásához igazítjuk.