World ATM Congress: több ezren voltak kíváncsiak a HungaroControl fejlesztéseire

World ATM kongresszuson HungaroControl stand

Budapest–Madrid, 2019. március 13. – Mesterséges intelligencia, gesztusvezérlés, távoli toronyirányítás – egyebek mellett ezeket a fejlesztéseit mutatta be a magyar légiforgalmi szolgálat Madridban. Az iparág legjelentősebb nemzetközi rendezvényén, a World ATM Congressen a HungaroControl innovatív tevékenységének szinte teljes palettáját megismerhették a légiközlekedés legfontosabb szereplői. A háromnapos rendezvény ideje alatt több ezren látogatták meg a magyar standot.

Az idei január-februári gépmozgások száma már közel 7 százalékkal haladja meg a 2018-as év eleji adatokat. A HungaroControl légiforgalmi irányítói tavaly több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését segítették, a rekordévet pedig az első kéthavi eredmények alapján újabb követheti.

„A légtér forgalmának gyors és előre pontosan nem látható növekedése folyamatos innovációt igényel a légiforgalmi szolgáltatóktól. A HungaroControl fejlesztései alapvetően a megnövekedett forgalom könnyebb kezelését, a repülésbiztonság javítását szolgálják. De számos megoldás támogatja az irányítóképzést és a szimulációkat is” – hangsúlyozta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója a World ATM Congress világkiállításon.

Beszélt arról is, hogy a cég a fejlesztései és kutatásai során a legmodernebb technológiákat alkalmazza, így többek közt a mesterséges intelligenciát, de alapkutatások zajlanak a gesztusvezérlés területén is. „Utóbbi kapcsán a kollégáink azt kívánják feltérképezni, miként hasznosítható a légiforgalmi irányításban az emberi test mozgásának értelmezésén alapuló kommunikáció” – avatta be a hallgatóságot a vezérigazgató.

A kiállítás szakmai összejövetelein a cég szakemberei bemutatták az új 3D repülőtér-modellezési eljárást, amely a jövőben épülő irányítótornyok és reptéri épületek tervezésében nyújthat nagy segítséget. Komoly szakmai érdeklődésre tartott számot a HungaroControl MergeStrip elnevezésű, új forgalomszervezési koncepciója. Szó esett a mirTWR programról is, amelyre a HungaroControl történetének legnagyobb európai uniós támogatását nyerte el, így összesen 7 milliárd forintból újulhatnak meg a repülőtéri légiforgalmi irányító szolgálat ellátásához szükséges technológiai rendszerek.

A World ATM Congressen a HungaroControl menedzsmentje nemzetközi partnereivel is egyeztetett. A társaság képzési megállapodást kötött az izlandi légiforgalmi szolgálattal, amelynek értelmében  az ISAVIA légiforgalmi irányítói öt hetet töltenek el a HungaroControl képzési és szimulációs központjában.

Az állami vállalat standjánál látogatást tett Győri Enikő madridi nagykövet is, aki elismeréssel szólt a HungaroControl munkájáról. „A magyar légiforgalmi társaság jelenléte e rangos eseményen annak bizonyítéka, hogy a magyar szakértelem megállja a helyét a világban, mi több, innovatív megoldásainkkal számos területen aktív formálói lehetünk ennek az iparágnak” – mondta a nagykövet.