Hírek
2017
-
Légiforgalmi rekordok és 80 százalékkal kevesebb késés a magyar légiforgalmi irányítóknál Budapest ACC első féléves forgalma az európai forgalomnövekedést jóval meghaladó 7,8 százalékos növekedést mutatott az előző év azonos időszakához képest. A rekordszámú légiforgalmi terhelés mellett a késések egyébként sem jelentős mértékét közel 80 százalékkal csökkentették a magyar légiforgalmi irányítók. A megnövekedett légi forgalom zökkenőmentes kezelését az elmúlt évek innovatív technológiai fejlesztései, valamint új eljárások bevezetése tették lehetővé.
-
Magyar-román-bolgár szabad légtér: tovább csökken a repülők károsanyag-kibocsátása A HungaroControl Zrt. és a román léginavigációs szolgálat, a ROMATSA segítségével a bolgár légtérben is megvalósult március 30-tól a „free route”, azaz a szabad légtér koncepció. A repülőgépek korlátozások nélkül, szabadon használhatják a légteret, a meghatározott ki -és belépőpontok között, akár a lehető legrövidebb útvonalon. Az eddigi tapasztalatok alapján mindez tovább csökkenti a repülőgépek üzemanyag-felhasználását és a károsanyag-kibocsátást.
-
Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl és a Honvédelmi Minisztérium Hivatásos katonák vezénylésének folytatásáról és a polgári-katonai léginavigáció további fejlesztéséről állapodott meg a Honvédelmi Minisztérium és a HungaroControl
-
Tájékoztató a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú futópálya felújítási munkálatairól A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utas- és teheráru-forgalmának dinamikus fejlődésével összhangban a Budapest Airport nagyszabású modernizációs programot indított, amelynek keretében számos ponton megújul a repülőtér és környezete.
-
Nemzetközi innovációs díjat nyert a HungaroControl A "Felelős és a környezet fenntarthatóságára irányuló innovációk" kategóriában Nemzetközi Minőség-Innováció díjat nyert a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. Az Európai Minőségügyi Szervezet elismerését a magyarországi szabad légtérhasználat megtervezéséért és bevezetéséért ítélték oda a HungaroControlnak.
2016
-
HungaroControl-os kitüntetettek idén is a Polgári Repülés Világnapján 2016. december 7-én, a Polgári Repülés Világnapjának tiszteletére szakmai fogadás keretében kitüntetéseket adtak át a magyar polgári repülésben kiemelkedő életműveket és egyéb teljesítményeket nyújtó repülési szakembereknek.
-
Budapest 2.0: Befejeződött a kiemelt fejlesztéseket élő forgalomban demonstráló nemzetközi együttműködés A nemzetközi összefogással létrejött Budapest 2.0 projekt valós repülések során mutatta be három, a SESAR (a légiközlekedés európai fejlődési irányait meghatározó szervezet) által támogatott technológiai fejlesztés előnyeit. A program a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezetében demonstrálta a folyamatos süllyedést támogató megoldások lehetőségeit, a műholdas alapú megközelítési eljárások előnyeit, valamint a távoli toronyirányítás alkalmazhatóságát. A HungaroControl szákházában, november közepén tartott szakmai workshop keretében zárult le a demonstrációs feladatok kiértékelése. A projekt teljes költségvetése közel 2,5 millió euró, melynek 50 százalékát a SESAR Közös Vállalkozás (SESAR Joint Undertaking) biztosította.
-
Októberben ér véget a nyári szezon a HungaroControl számára A légi közlekedés szempontjából csúcsidőszaknak számító nyári hónapokban havonta 2-3%-kal nőtt a magyar légtér forgalma. Ez a mérték annak fényében számít jelentősnek, hogy az elmúlt két év drasztikus, 20%-os forgalmi növekedése lényegében beépült a HungaroControl tevékenységébe. A magyar légiforgalmi irányítók ezt a páratlan helyzetet is jelentős késések nélkül kezelik. A nyár az irányítás szempontjából október végéig tart, forgalma pedig közel kétszerese a télinek.
-
Teltházas HungaroControl előadás a Kutatók Éjszakáján Megteltek a padsorok és sorban álltak az érdeklődők, hogy kipróbálják a légiforgalmi irányítópult-szimulátort a Kutatók Éjszakáján, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kampuszán, 2016. szeptember 30-án.
-
Újabb magyar közlekedésfejlesztési beruházásokat javasol támogatásra az Európai Bizottság Két, a HungaroControl szakemberei által kidolgozott közlekedésfejlesztési beruházást is támogatásra javasol az Európai Bizottság. Az egyik projekt célja a Free Route (szabad légtérhasználat) koncepció európai határokon átnyúló kiterjesztését, a másik a bécsi leszálló gépek hatékony és biztonságos áramlásának magyar légtérben történő támogatását célozza. A pályázatokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával nyújtotta be a HungaroControl. A projektek összköltségvetése eléri a 3,1 millió eurót, amelynek 85 százalékát, több mint 2,6 millió eurót az Európai Unió Hálózatfinanszírozási Eszközök (Connecting Europe Facility, CEF) finanszírozza.
-
TORONY!MAGAS + AIRbility App @ VOLT/EFOTT/SZIGET = Toborzás Innovatív és meglepő toborzási kampány hozott sikert a HungaroControl számára Közel 3000 látogatót ért el személyesen, és több mint 3700 érdeklődőt regisztrált online a HungaroControl a nyári toborzási és munkáltatói márka építését szolgáló kampánya során. A három könnyűzenei fesztiválon kimagasló érdeklődést hozott az impozáns, 18 méteres TORONY!MAGAS installáció - melyből a bátrabbak ki is ugorhattak, valamint a hozzá tartozó AIRbility applikáció. Az appot - amely a légiforgalmi irányításhoz szükséges készségeket méri - letöltők eddig 108 000 játékot indítottak.
-
HungaroControl TORONY!MAGAS a fesztiválokon A HungaroControl idén első alkalommal vesz részt három nyári könnyűzenei fesztiválon a Társaság munkáltatói márkájának építése, a légiforgalmi irányító szakma népszerűsítése, és toborzási céllal.
-
Új funkciót kap a HungaroControl léginavigációs szoftvere Végéhez közeledik a léginavigációs szoftver A-CDM (Airport-Collaborative Decision Making) funkciójának tesztüzeme. A részben uniós forrásból megvalósuló projekt célja egy olyan eljárás létrehozása, amely képes biztosítani, hogy a megfelelő információk időben rendelkezésre álljanak az érintett szereplők – légiforgalmi irányítók, repülőtér, légitársaságok, földi kiszolgáló szervezetek – számára a lehető legpontosabb előzetes tervezés érdekében.
-
Továbbra is stabil és nyereséges a HungaroControl gazdálkodása A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 2015-ben is nyereséges gazdálkodást folytatott. A társaság vagyoni helyzete stabil, az elmúlt évet 35 milliárd forintos árbevétellel zárta. 2015 rekordévnek számít: a HungaroControl történetében először lépte át a magyar légtérben kezelt repülőgépek száma a 700 ezret (755.418 db). A forgalom közel 12%-os növekedése egy hónapnyi munkával jelentett nagyobb kihívást a légiforgalmi irányítók számára. Ha ehhez hozzáadjuk a Koszovó feletti magas légtérben irányított több mint 67 ezer gépet, 2015-ben több mint 820 ezer járat biztonságos közlekedését garantálták a magyar légiforgalmi irányítók. A társaság éves beszámolóját a napokban hagyta jóvá a tulajdonos Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
-
Szakmai konferenciával ünnepelte a Közlekedési Kultúra Napját a HungaroControl A nap témáját, a pilóta nélküli légi járművekkel, drónokkal kapcsolatos repülésbiztonsági kérdések témakörét minden szempontból igyekeztek körbejárni a balesetvizsgálók, légiforgalmi rendszertervezők, szabályozással foglalkozó és hatósági szakemberek a 2016. május 11-én rendezett szakmai konferencián.
-
Komplex szolgáltatásokat nyújt a régió legmodernebb léginavigációs tudásközpontja Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és Szepessy Kornél, a HungaroControl (HC) vezérigazgatója ünnepélyes keretek között 2016. április 14-én átadta a HungaroControl léginavigációs Tudásközpontját. Közép-Kelet Európa legmodernebb Tudásközpontjában kapott helyet az EPC (Entry Point Central) Léginavigációs Akadémia, a HungaroControl kutatás-fejlesztési és szimulációs központja, a CRDS (Centre of Research, Development and Simulation), valamint a radarszimulációs és kényszerhelyzeti központ. A 3,5 Mrd Ft értékű beruházással olyan tudásközpont jött létre a régióban, amely integrált szolgáltatásokat tud nyújtani a légiforgalmi iparág nemzetközi szereplőinek, erősítve a társaság piaci pozícióit és versenyképességét.
-
NFM, HM, HungaroControl: átadták a háromdimenziós toronyszimulátort Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Simicskó István honvédelmi miniszter és Szepessy Kornél, a HungaroControl (HC) vezérigazgatója átadta a légiforgalmi szolgálat Nemzeti Közszolgálati Egyetemen elhelyezett 3D toronyszimulátorát 2016. március 24-én, Budapesten . A 180 fokos, 3 dimenziós szimulátor a HC tornyos légiforgalmi irányítóinak képzése mellett lehetőséget biztosít a Magyar Honvédség irányítói szakállományának felkészítésére, jártasságának fenntartására, speciális repülésirányítói eljárások (pl. pilóta nélküli repülőgépek irányítása, speciális megközelítési eljárások) begyakorlására és tesztelésére is. A rendezvényen a honvédelmi miniszter és a HungaroControl vezérigazgatója stratégiai partnerségi megállapodást írt alá. A megállapodás keretében többek között a korszerű polgári-katonai integrációhoz, a légiforgalmi tájékoztatáshoz, nemzetközi képviselethez, szakmai képzésekhez, és a kutatás-fejlesztés témaköréhez kapcsolódó együttműködési lehetőségekről állapodtak meg.
-
Szabad légtérhasználat a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig Több mint egymillió euróval támogatja a közép-európai funkcionális légtérblokk (FAB CE) „Szabad légtérhasználat a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig” című tanulmányát az Európai Unió. A tanulmány célja, hogy előkészítse a FAB CE tagállamok légterében a szabad légtérhasználat (Free Route Airspace) 2019-re tervezett bevezetését. A projekt konzorcium vezetője, a HungaroControl egy évvel ezelőtt Európában elsőként vezette be időbeli és térbeli korlátozásoktól mentesen a koncepciót (HUFRA). A magyar légiforgalmi szolgálat tapasztalatával, valamint a kutatás-fejlesztési központjában (CRDS) rendelkezésre álló szimulációs kapacitásával járul hozzá a 2017 áprilisában záruló projekt sikeréhez. A társfinanszírozásról szóló megállapodást 2015 végén írták alá.
-
Eseti légtér kijelölése A HungaroControl Zrt. ezúton tájékoztatja az érintetteket, hogy a magyar légtér igénybevételéről szóló 4/1998. (I. 16.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdés b) pont bb) alpontja alapján amennyiben az eseti légteret olyan légtéren belül tervezik kijelölni, amelyben műszer szerinti repülés engedélyezett, a kérelemhez mellékelni kell az illetékes légiforgalmi szolgáltató véleményét a közzétett repülési eljárások biztonságos végrehajthatóságáról.
-
Százéves a magyar légiforgalmi irányítás A magyar légi navigáció fejlődéséért megítélt szakmai díjak és civil szervezeteknek nyújtott támogatások átadásával ünnepelte a magyar légiforgalmi irányítás centenáriumát a HungaroControl Zrt. Az évforduló alkalmából 2016. február 12-én, Budapesten rendezett fogadást dr. Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. Szepessy Kornél vezérigazgató évértékelőjét követően HungaroControl Partner Díjat vett át Hannu Juurakko, a Frequentis ATM igazgatója, HungaroControl Legjobb Üzleti Partner Díjat Roy Langridge, a Mileridge Kft. igazgatója, valamint HungaroControl Legjobb Ügyfél Díjat Horváth Gábor, az Emirates légitársaság magyarországi képviseletének vezetője.
-
Elismerés a HungaroControl technológiai igazgatójának Kis Barnabás, a HungaroControl technológiai igazgatója az Év Mérnöke Aranygyűrű Díj kitüntetésben részesült a CPDLC fejlesztéséért és bevezetéséért
-
Online légtérigénylő rendszert vezetett be a HungaroControl 2016. január óta új online rendszer, a LARA (Local and Sub-Regional Airspace Management Support System) támogatja a légtérgazdálkodás folyamatát a HungaroControlban. A szoftver egyszerűsíti, gyorsítja a légterek igénylésének, elbírálásának és felhasználásának folyamatát, valamint segíti az európai szintű forgalomszervezést is. Az EUROCONTROL által a tagországok számára ingyenesen rendelkezésre bocsátott szoftver év eleji bevezetésével a társaság közel egy évvel korábban teljesítette nemzetközi kötelezettségét.
2015
-
Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl és a WizzAir 2015. december 14-én, Budapesten együttműködési megállapodást írt alá Zsolnay Tamás, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Zrt. vállalatfejlesztési és külkapcsolati igazgatója, Hangyál Gyula, a HungaroControl ATM légiforgalmi igazgatója, valamint Diederik Pen, a Wizz Air Hungary Kft. üzemeltetési igazgatója. A megállapodás, mellyel az együttműködés kereteit határozták meg, jelenleg öt területet ölel fel. Ezek: a repülésbiztonság, az operatív módszertan, a kutatás-fejlesztés, az oktatás és a képzés, valamint a szolgáltatásminőség és a vevőelégedettség.
-
Rövid szöveges üzenetek a légiforgalmi irányításban Új kommunikációs csatorna, a CPDLC (Controller Pilot Data Link Communication) biztosítja a digitális összeköttetést a légiforgalmi irányítók és a pilóták között a magyar légtérben. A HungaroControl egyik nagyszabású műszaki-technológiai fejlesztési projektje a hazai világszínvonalú légiforgalmi irányító rendszert, a MATIAS-t (Magyar Automated and Integrated Air Traffic Control System) bővítette az új funkcióval. A CPDLC funkció 2015 november végén, közel fél éves tesztidőszak után, az európai integrációs követelményeket mintegy három évvel megelőzve kezdte meg az éles működést.
-
Biztonságirányítási fórumot rendezett a HungaroControl és a MAVIR Közösen szervezett fórumot biztonságirányítási szakembereknek a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. és a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 2015. november 12-én a MAVIR székházában.
-
A HungaroControl innovatív technológiái ezúttal Dubaiban mutatkoztak be Egyértelműen sikeres volt a HungaroControl számára a Dubaiban megtartott ATC Global nemzetközi szakkiállításon történő szereplés. A Társaság új technológiák tesztelésére is alkalmas szimulációs központját ( CRDS ), távoli toronyirányításra kifejlesztett technológiáját (rTWR), a pilóták és irányítók közti digitális üzenetváltást (CPDLC) a madridi után a dubai, illetve közel- és távol-keleti szakmai közönség részéről is jelentős érdeklődés övezte.
-
Az ENRI kutatói a szabad légtérhasználat működését tanulmányozták a CRDS-ben A japán Elektronikus Navigációs Kutatóintézet (ENRI) légtérvalidációs projektet indított el annak érdekében, hogy előkészítse a szabad légtérhasználat (Free Route Airspace) bevezetését Japánban. Az intézet két kutatója az implementáláshoz szükséges folyamatokat tanulmányozta - a magyar légtérben már működő forgalomszervezési koncepción keresztül, a HungaroControl saját kutatás-fejlesztési és szimulációs központjában (Centre of Research, Development and Simulation, CRDS) .
-
Élő bolygónk - a HungaroControl csatlakozott Áder János köztársasági elnök kezdeményezéséhez Küldjünk egyértelmű üzenetet a világ vezetőinek! A HungaroControl csatlakozott Áder János köztársasági elnök úr kezdeményezéséhez.
-
ICAO Air Traffic Management Group East (ATMGE) konferencia és ATM 2020 szimpózium 2015. szeptember 14-18 között Budapesten tartotta meg az ICAO (International Civil Aviation Organization - Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet) soron következő rendes ülését, az Air Traffic Management Group East (ATMGE) konferenciát, amit a légiforgalmi irányítás jövőjével foglalkozó ATM 2020 szimpózium követett. Ez alkalomból huszonhárom ország és hat nemzetközi szervezet képviselői érkeztek a magyar fővárosba, hogy megtárgyalják az aktuális légügyi kérdéseket, ellátogassanak a magyar léginavigációs szolgálathoz és a HungaroControl kutatás-fejlesztési és szimulációs központjába, a CRDS-be. A konferencia házigazdája az ICAO, a magyar Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala és a HungaroControl voltak.
-
N-FRAB: közös légtér működik Magyarország és Románia felett Közép-Európában először a légijárművek a határon keresztül is szabadon tervezhetik repülési útvonalaikat. 2015. augusztus 20-ától a magyar HungaroControl és a román ROMATSA léginavigációs szolgáltató közösen működteti a két ország légterét egy új, határokon átívelő, szabad légtérhasználatot biztosító koncepció (Night Free Route Airspace Budapest/Bukarest - N-FRAB) alkalmazásával. Így a repülőgépek a lehető legrövidebb útvonalakon, vagyis az eddigi töréspontok kiküszöbölésével repülhetnek a két ország légterének be- és kilépő pontjai között.